Unitravel Utazási Iroda

Rodosz

new-icon

A rózsák és pillangók szigetén megelevenedik a történelem: az ókori világ csodái, a johannita lovagok középkori városa, a török uralom jellegzetes épületei, a zsidónegyed emlékei, és a mai pezsgő város képei. Első virágkorát az archaikus korban élte a sziget, ugyanis Rodosz volt a kerámiagyártás központja. A második fénykor a hellenisztikus korban jött el, mert híres művészeti és retorikai iskola működött a szigeten. A sziget elhelyezkedése miatt mindig a hódítók célkeresztjében állt. Volt Róma, majd Bizánc része, lerohanták a gótok, a perzsák, és az arabok is. A 13. század végén a johanniták vásárolták meg Rodoszt, és ekkor épült ki a város védelmi rendszere,amelyik kiállta az idők próbáját. A törökök csak 1522-ben, több sikertelen kíesérlet és majd féléves ostrom után tudták elfoglalni a szigetet.

A sziget gazdag történelméhez a gyönyörű partszakaszok, és az égszínkék tenger adja a keretet. A sziget fővárosa Rodosz, melynek óvárosában a múlt emlékein túl rengeteg üzlet, kávézó, étterem, bár és szórakozóhely várja a vendégeket.

Mesés hajókirándulások is indulnak Rodosz városából a környező szigetekre: Szimire, és Kosra, de akár Törökországba, Marmarisba is áthajózhatunk mindössze kb. 2 óra alatt.

 

Rodosz ajánlatok
new-icon
Európa - Görögország - Rodosz - Faliraki - Muses Hotel (6)

Muses Hotel

Rodosz,
Faliraki
Görögország

Családias szálloda, tipikus görög vendégszeretettel, a nyüzsgő településen.

Európa - Görögország - Rodosz - Faliraki - Maroula Blue Hotel (1)

Maroula Blue Studios

Rodosz,
Faliraki
Görögország

Közkedvelt családias szálláshely, a nyüzsgő település csendesebb részén.

Európa - Görögország - Rodosz - Faliraki - Family House Studios (1)

Family House Studios

Rodosz,
Faliraki
Görögország

Nagyszerű értékelésű szálláshely, köszönhetően a korrekt minőségnek és kiszolgálásnak.

Európa-Görögország-Rodosz-Faliraki- Esperos Mare Resort (1)

Esperos Mare Resort

Rodosz,
Faliraki
Görögország

Közvetlen tengerparti, gyerekbarát szállás Aquaparkkal a közvetlen közelében.

Európa-Görögország-Rodosz-Faliraki-Amada Colossos Resort (1)

Amada Colossos Resort

Rodosz,
Faliraki
Görögország

Különálló övezetek családok és felnőttek részére, közeli tengerpart, szállodai vízi park.

Európa-Görögország-Rodosz-Faliraki-Cathrin Hotel (1)

Cathrin Hotel

Rodosz,
Faliraki
Görögország

Csendes, gyönyörű környéken fekszik, így ideális lehet családok számára. 

Európa - Görögország - Rodosz - Faliraki - Grecotel Lux me Dama Dama (1)

Grecotel Lux Me Dama Dama

Rodosz,
Faliraki
Görögország

Kiváló értékelésű, közvetlenül a tengerparton, mesés környezetben elhelyezkedő luxusszálloda.  

Európa - Görögország - Rodosz - Ialyssos - Pylea Beach Hotel (2)

Pylea Beach Hotel

Rodosz,
Ialyssos
Görögország

Közvetlen tengerparti, 4 *-os értékelésű hotel, Rodosz város elérhető közelségében, kedvező áron.

Európa-Görögország-Rodosz-Ialysos-Íxia Dream (1)

Ixia Dream

Rodosz,
Ialyssos
Görögország

Nagyon jó értékelésű, Adult Only hotel a központban.

Európa-Görögország-Rodosz-Rodosz város-Mitsis Grand Hotel (2)

Mitsis Grand Hotel

Rodosz,
Rodosz város
Görögország

All Inclusive szálloda Rodosz város központjába, közel a parthoz.